Ma 1100 kilométert tettünk meg. Az utazásban az a jó, hogy az ember sok olyan dolog mellett elmegy, ahol a többi ember megállna. Ilyen például Franciaország, Spanyolország úgy egészben. Mivel mi Bamakóba megyünk, így ezek kimaradtak. Sanya rosszul bírja az utat, nehezen szokja, hogy egész nap fotelben ül, mégsincs előtte tévé. Tegnap már honvágya is volt, Cannes környékén nem merte az aszfaltra köpni a szotyihéjat. Szokatlan, hogy errefelé tavaszias az időjárás, mintha az egész országban távfűtés lenne. Láttunk pálmákat, mint amilyenek a lépcsőfordulóban vannak, és állítólag könnyeznek, ha jól érzik magukat. Ezeknek itt zokogniuk kellene. Sanya ma többször arra ébredt, hogy vezet. És tényleg. Egyfolytában beszél, ha én vezetek, nehogy elaludjak, de amikor ő vezet, nem beszél, így elalszik. A többiek gyakran félnek. Spanyolország szép hely, Franciaország sem csúnya, úgy látszik, jót tesz nekik, hogy messze vannak. A megszépítő messzeség, ahogy mondani szokták. Remélem, Marokkó még ennél is szebb lesz. Sanya is reméli, már amikor nem alszik.
Sanya teljesen elbízta magát az olvasói vélemények miatt, állandóan azt figyeli, hogy felismerik-e. Azon agyal, hogy ha gyártanak belőle utánzatot, akkor csökkenni fog-e az ő értéke. (Úgy érzi, hogy klónozásról van szó, amihez a hozzájárulása kell.) Én nem gondolkodom, mert fáradékony leszek tőle. Most itt vagyunk, de nekünk se segített sokat a honlap, szótárral annyit találtunk ki, hogy vagy van vagy lesz villamos. Aki tud esetleg valami plusz információt az olvasók közül, az jelezze itt.
Sanyával a távoli Marokkó szépségeiről álmodozunk. Háttérben a szélvédő és a Riviéra lankái.
