Tegnap éjfélkor értünk Velencébe, ami világosban akár szép város is lehetne. Sötétben teljesen olyan, mint Újpalota vagy Rákosszentmihály. Állítólag cölöpökre épült és süllyed. Sajnálom, hogy nem látszik jobban, mert lehet, hogy pár év múlva már nem fog látszani. Még nappal sem. Reggel volt a rajt, ami elhúzódott jócskán, egyesével indultak az autók. Ha a futóversenyeken is így lenne, sohasem érnének véget, és az emberek meg bután néznék, ahogy futnak körbe a többi emberek kevesebb ruhában, meg egy számmal a mellükön, mert mindig csak a másnapi Sportból derülne ki, egyáltalában ki nyert. Persze a túrán nem a győzelem, hanem az a fontos, hogy részt legyen véve az induló, persze vannak, akik időre mennek, mi térre. Az út maga unalmas, sötétben utazni olyan, mintha követnél egy lyukas lisztes zsákot és közben néha a szemedbe világítanak. Én azt éreztem, hogy mindjárt eldurran az agyam, ha még valaki a szemembe világít. Pupilla izmom már görcsölt. Sanya nem túl lelkes, aggódik, hogy el fog fogyni a méz. Én nem aggódom, mert ketten aggódni pazarlás. Az idő nyálkás, Európa nekem úgy tűnik most, mintha valaki szétkent volna egy óriási tenyérnyi taknyot a földrajzi atlaszon. A tél nem szép évszak, mindenkinek egy barlangban kéne töltenie. Ma Franciaországban folytattuk tovább, ahol tavaszszerű az idő. Franciaországról holnap írok, mert a gondolataim meg vannak zavarodva teljesen. Nem bírja az agyam befogadni a lakótelep után, pedig láttam már jónéhány téjkép posztert a nappalikban.
Velence, Olaszország Velencéje
2009.01.18. 22:18 Brendon, a susogós mackó
Szólj hozzá!
Címkék: velence mackó bamako susogós
A bejegyzés trackback címe:
https://comedycentral.blog.hu/api/trackback/id/tr78886291
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.